Hollós Máté, a Hungaroton igazgatója két új CD-sorozatról

Egy április eleji sajtótájékoztatón jelentette be Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere, Gôz László, a Budapest Music Center igazgatója, Hollós Máté, a Hungaroton ügyvezetô igazgatója és Kocsár Miklós, a Magyar Zeneszerzôk Egyesületének elnökségi tagja, hogy két új lemezsorozat indul, a BMC-nél a Kortárs magyar zeneszerzôk, a Hungarotonnál pedig a Nagy magyar muzsikusok. A kulturális tárca mindkét sorozatot jelentôs összeggel támogatja, csakúgy, mint a kortárs magyar zene kottakiadását. Hollós Mátéval elsôsorban a Hungaroton sorozatáról beszélgettünk.

– Örömteli, hogy elindul ez a sorozat, de bizonyos mértékig szomorú is, hisz megmutatja, amit amúgy is tudunk, hogy milyen sok nagy művész ment el századunkban Magyarországról.

– Hogy egy országból, kelet-európai országból elmennek zenészek, azt nem feltétlenül szomorúsággal vagy pláne bírálóan kell fogadni. Senki sem gondolhatja tragédiának, hogy Beethoven Bécsbe, Händel Londonba, Oxfordba, Liszt Weimarba, Rómába ment. Természetes, hogy egy zenész belakja a világot, ahogy az is, ha egy kisváros Kapellmeistere marad egész életében. Mindez egyéni szándék, ambíció, vágy kérdése – és persze a szerencséé is.

– „Művész hazája széles e világ" – szoktuk idézni Aranyt, bár ô ezt nem egészen így gondolta…

– A baj ott kezdôdik, ha valaki politikai okokból kénytelen távozni, vagy ha azért vág neki az útnak, mert otthon egyáltalán nem tud érvényesülni. De a sorozat nem csu-pán arról szól, hányan mentek el, hanem arról is, hányan maradtak itthon: Fischer Annie, Ferencsik János, Ungár Imre… A miniszter úrnak a sorozatot életre hívó szándéka szerint igazából azt akarjuk demonstrálni, hogy ki mindenki volt magyar a huszadik század elôadó-művészetében, hogy Magyarország mindenkori népességi arányaihoz, politikai és gazdasági súlyához képest milyen rendkívüli mértékben járult és járul hozzá a világ zeneművészetéhez.

– Ezt a világ nem tudná?

– Sokan tudják, de amikor egyes művészek produktumaival találkoznak, nem feltétlenül jut eszükbe róla nemzeti hovatartozásuk és az, hogy hány híres pályatársuk származott még onnan. Az idô múlásával a művészi teljesítmény érdektelenné is teszi ezt az apró biográfiai adalékot… Menuhint hallgatva mi sem töprengünk azon, milyen nemzetiségű is, amerikainak tekintsük-e vagy európainak. A sorozat jellegébôl következôen elsôsorban a külföldnek szól, de szól a hazai közönségnek is, hisz a legnevesebb elôadóknak sem ismerik egyformán jól minden felvételét, noha bôségesen kaphatók nyugati lemezek.

– A politika késztette távozásra Bartókot, akinek nevét azért is említem, mert a Hungaroton egyik nagy tette, hogy tavaly huszonkilenc CD-n megjelentette Bartók összes művét. Vajon Bartók korai halálába – hatvannégy évesen, 1945-ben hunyt el – belejátszott-e az amerikai emigráció?

– Bizonyára volt szerepe a betegség súlyosbodásában, de ez inkább orvosi kérdés. Azért nem érdemes hosszan töprengeni rajta, mert Bartók mindvégig reménykedett a hazatérésben. Nem örök száműzetésnek, hanem átmeneti állapotnak tekintette az ottlétet, ha nem viselte is könynyen. Számomra inkább az a kérdés, mi történt volna, ha 45-ben hazajön…

– Egy személyes kérdés Hollós Máté zeneszerzôhöz: gondolt-e arra, hogy többet ér el, ha külföldre megy?

– Mikor befejeztem a tanulmányaimat a Zeneakadémián, azt gondoltam végig, hogy van-e olyan hely, ahol a zeneszerzésrôl olyasmit tudnék tanulni, ami lényegesen több, más lenne, mint amit addig tanultam. Nem találtam ilyet, ezért úgy döntöttem, nem megyek sehová. Ezzel meg is pecsételtem a sorsomat, hisz nem jutottam el olyan helyre, ahol egy speciális kapcsolatrendszert alakíthattam volna ki.

– Ez hátrány?

– Nem. Csak másfajta életet jelent. Mikor a nyolcvanas évek végén egy Amerikában tanuló kollégám megkérdezett, kint maradjon-e vagy jöjjön-e haza, azt feleltem, egy biztos: tíz esztendô múlva én itthon valamilyen zenei intézmény igazgatója leszek, ô pedig esetleg csak egy egyszerű amerikai zenetanár, de neki lesz világútlevél a zsebében, és ô fog többet keresni. A történelem ezen annyit módosított, hogy nekem is van világútlevelem. A kollégám egyébként hazajött.

– Milyen lemezek szerepelnek a sorozatban?

– Jelenleg húszmillió forint áll rendelkezésünkre, ez tíz-tizenkét lemez kiadását teszi lehetôvé. Egy évre tervezünk elôre, e pillanatban a három elsô CD biztos, egy Cziffra György- és egy Földes Andor-lemez, a harmadikon pedig Bartók Béla és Szigeti József 1940-es washingtoni koncertjét hallhatjuk. Tervezzük a régi, Auer Lipót-féle hegedűiskola nagyjaitól származó felvételek megjelentetését, Ferenczy György Chopin-mazurkáit és sok egyebet.

– A kortárs magyar zenei sorozatot a BMC indítja el, amelyik eddig is sokat tett érte például Eötvös Péter, Hortobágyi László vagy Melis László alkotásainak megjelentetésével. A kortárs zene a Hungarotonnak is szívügye, ezért önt is nyugodtan, pontosabban nyugtalanul kérdezhetem: van ezeknek a lemezeknek piacuk? Nemigen tapasztalom, hogy a mai muzsikának közönsége lenne, már csupán azért sem, mert az iskolai zeneoktatás szerintem katasztrofális helyzetben van.

– Én is csak fájó szívvel tudok beszélni róla. Az embereket nem tanítják meg zenét hallgatni, fogalmuk sincs, miként kell egy zenei folyamatra „ráülni" és azt követni… Mintha egy regény százhatvanadik oldalán belépô szereplôrôl nem derülne ki számukra, hogy fiatalabban, szakáll nélkül már megjelent a negyvenediken. A kortárs zenét a tanárok kilencvenkilenc százaléka sem hallgatja, ha mégis, azt mondja rá, hogy borzalmas…

– A zeneszerzôk egymást hallgatják?

– Majdnem… A hangversenyek törzsközönsége néhány érdeklôdô, családtagok, barátok, noha vannak divatos szerzôk, működik a sznobizmus, ami amúgy nem baj, mert nagy felhajtóerô. Vigasztalóbb a kép, ha arra gondolunk, hogy a Bartók rádió kortárs zenei adásait alkalmanként többen hallgatják, mint ahányan egy hangversenyteremben elférnének. De bôven van tennivaló, ezért is örülök a BMC sorozatának, amelyik a kísérletezôbb irányok felé hajló, nagyon minôségi válogatás lesz.