Módos Péter

Egy pannóról és történetérôl

István király sírja körül most viszonylag sokan vannak. Fiatal nôk, úgy egy-két évvel érettségi után. Hallgatom a szavaikat és rájövök, idegenvezetôi vizsgára készülnek, vagy éppen most vizsgáznak. A téma kettôs. István királyról és a magyar államalapításról beszélnek, majd István halálát, a temetés körülményeit, az építmény történetét mondják. Mintha egy antik kórust hallanék, egy szavalóversenyre készülô iskolai leánykart. Szaknyelven szólva: szövegpróba érzelmek nélkül.

Aba Novák nyomában

A falon Aba Novák Vilmos freskói. A vizsga másik része a freskó szereplôinek bemutatása. Ki kicsoda, mi mikor történt.

Egymás mellett István király, azután Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós, Magyarország kormányzói.

Hallgatom, amint a fiatalok elmondják, hogy volt idô, amikor a freskót a Horthy-ábrázolás miatt megsemmisítették, de volt egy olyan változat is, amikor Horthy helyébe Petôfi Sándort festették. Nem mosolyognak, pedig a történet tréfának is idétlen, s benne van egy kor. Egy kor, amely nekik már éppen úgy történelem, mint Hunyadi János nándorfehérvári gyôzelme.

Kilépek a mauzóleumból, és elgondolkodom, ezek a mai húszévesek, akik igazából személyesen már a rendszerváltás alakjaira sem emlékeznek, semmit sem tudhatnak a képzôművészetben is dúló politikai harcról.

Kezemben mappa, gyűjtemény Aba Novák műveirôl, de legfôképpen itt a városban restaurálandó hatalmas pannójáról, amelynek címe Francia–magyar történelmi kapcsolatok.

Mielôtt elindulnék megkeresni a restauráló műhelyt, egy pillantást vetek a királyi bazilika fölé emelt lapos ívű műanyag sátortetôre. Annak, aki itt lakik, bizonyára már megszokott a látvány, engem azonban nagyon meghökkent. Annyira oda nem illônek érzem, hogy azt gondolom, ez már-már koncepció. Íme: így néz ki egy közép-európai város történelmi centruma több mint ezer évvel a magyarok bejövetele, jó háromszázzal a törökök kiverése és tíz évvel az oroszok kivonulása után.

A városban tudnak a nagy pannó restaurálásáról, mert jó néhányan útbaigazítanak.

Elmegyünk az István Király Múzeum és a Csók István Képtár elôtt is. Eszembe jut, hogy a hetvenes években ez a város volt a modern magyar képzôművészet egyik bázisa. A Kovalovszky Márta-Kovács Péter művészettörténész házaspár szembenállva az akkori pártpolitika hivatalos irányzataival, gyűjtötte és támogatta a három T által megosztott magyar képzôművészeknek azt a nagy csoportját, akik a tűrtek és a tiltottak közé tartoztak.

Eszembe jutnak az idegenforgalmi vizsgázók, hogy ha valakit vezetnek majd a városban, el tudják-e mondani, mi volt az a három T? A három T, amely akkor a hatalom megtestesüléseként pályákat törhetett ketté, művészeket ítélhetett nyomorgásra, rekesztett ki a kultúra mindennapjaiból.

Ez is történelem, mint István király, mint Hunyadi János, mint Kossuth Lajos, s mint Horthy Miklós.

A város egy külsô részén találjuk meg egy általános iskola egyik épületében a restaurálás alatt álló pannórészleteket. Bemutatkozás, szabadkozás és kérés: hadd vessünk egy pillantást a felújítandó táblákra. Van bennem egy kis aggodalom, mert az István király körüli secco – nem tetszett. Nem tudom miért, talán a sok leverés, átfestés, restaurálás kilopta a képbôl az eredeti invenciót és erôt. S most félek, mi lesz, ha a híres nagy pannónál is a dekorativitást és az ürességet érzem.

Bebocsátásra várunk, s álldogálok az udvaron, nézem az általános iskola sporttelepét, az egy-két bámuló gyerkôcöt, akik kíváncsian fürkésznek mint váratlanul felbukkant idegent.

Miért is keressük Aba Novák pannóját?

Talán egy éve lehetett, hogy a televízióban láttam egy összeállítást Aba Novákról. Láttam a képeket, hallgattam a művészettörténész, Supka Magdolna szenvedélyes, gazdag nyelvezetű elôadását a festôrôl – s akkor éreztem, meg kellene mutatnunk Aba Novákot az Európai Utas olvasóinak, magyaroknak, külföldieknek. Az a nagyon jól szerkesztett és mívesen elkészített televíziós összeállítás fölidézte bennem a hatvanas évek elején látott kiállítás emlékeit. Akkor nagyon tetszett Aba Novák tudása, életszeretete, színei, képeinek mozgalmassága, alakjai iránt érzett rejtett szeretete, az ábrázolás olykor a groteszkig húzó markáns jellemzôereje. Jó festônek éreztem, olyannak, aki betölt egy űrt, elfoglal egy helyet a magyar piktúra országában, és aki kapcsolódik is elôdökhöz, és akihez kapcsolódnak is utódok.

Egy ilyen kora nyári délután, ahol a pillanat relativizmusa annyira erôs, mert szinte minden fontos: a levegô íze, a bimbózó fák, a bámuló gyerekek – vajon nem ez lesz-e a csalódás magyarázata, hogy hiányzik a múzeumok légköre, a képek együttese által teremtett áhítat, a külsôségek?

Belépünk az egyik terembe, bakokon ott áll a hatalmas tábla és a falnak támasztva egy másik hatalmas tábla és a másik oldalon egy újabb pannórészlet. Talán túl közel vagyunk, talán nem a legjobb látószögbôl látjuk, de egyszerre csak mégis megérint valami. Mert szembenézünk a nagy pannó történelmi jeleneteinek egy-egy mellékalakjával. Belénk akaszkodik egy harcos vagy egy pap eszelôs, elszánt tekintete. Artisztikusan és mégis hihetetlenül lendületesen megfestett részleteket látunk. Lovak, szablyák, ima, áhítat, vér, francia szavak, latin szavak. Eszembe jut, amit Picasso mondott a pannó párizsi kicsomagolásakor, rápillantva a részletekre: „Ki ez a barbár zseni?!"

Így már volt értelme a kirándulásnak. Nézem a fényképeket, a restaurálás elôttieket, a restaurálás utániakat.

Így is, úgy is izgalmasak, erôsek. Próbáljuk kibetűzni a feliratokat, a tordai országgyűlését vagy a nándorfehérvári csata idejét. Töredékeiben úgy látszik, valami nagyszabású dologgal kerülünk szembe.

Egy újságcikk 1977-bôl

Újra és újra eszembe jutnak a leendô idegenvezetôk, mint a jelen képviselôi, mint Aba Novák második vagy harmadik utókorának képviselôi. Töprengek, hogy mit szólnának ahhoz, értenék-e egyáltalán azt a szöveget, amelyet a mappából kiemelve olvasgatok: „Hová tegyük Aba Novákot?"

Egyáltalán, mai ember megérti-e azt a kódolt-rejtett fenyegetést, amelyet mondjuk egy ilyen bekezdés jelent: „Mert egyetlen Aba Novák-hívô szíve, ízlése, elfogultsága szerint írhat kinyomtatásra szánt leveleket. De ha felületes, félreinformált és nagyhangú olvasói leveleknek visszhangja van – márpedig van visszhangja többfelôl is –, akkor az nem egy lap és nem egy levélíró ügye."

Ez a részlet egyik napilapunk 1977-es vasárnapi számában jelent meg, és a méltatlankodás kiváltó oka egy másik napilapban megjelent olvasói levél volt, amely az után érdeklôdött, lehet-e majd valamikor látni Aba Novák pannóját. De hát miért mesélem el a szavaimmal? Íme, még néhány idézet 1977-bôl:

„Felfedezte-e Picasso Aba Novákot? Ezen a nyáron megint úgy látszik, hogy felfedezte, s hogy a hálátlan utókor mégsem becsüli eléggé Picasso felfedezettjét. A vád nem elôször fogalmazódott meg, nem egy ember fogalmazta meg, s várhatóan nem is ez az utolsó számonkérés az Aba Novák-ügyben."

„A Magyar Nemzet egyik olvasói levele a nyár közepén váratlanul az égre kiáltott, mert Aba Novák Vilmos Francia–magyar történelmi kapcsolatok című falképsorozata nincs állandó közszemlére téve ôrzési helyén, Székesfehérvárott."

Tehát 1977-ben egy igazából nem látható pannó váltotta ki az Aba Novák elhelyezésében magát illetékesnek tartó publicista indulatát. Miért is ítélte el ez a publicista a pannót? Mit látott ô a ki nem állított nagy méretű Francia-magyar történelmi kapcsolatok című műalkotásban?

„Egy féloldalasra igazított történelmi panoráma készült, amely egy veszedelmes politikai irányzat szolgálatában vált féloldalassá... Vagyis: revízió, irredentizmus, Duna-medencei kultúrfölény. Ennek demonstrálására kellett Nándorfehérvár és Rákóczi, a franciákkal való történelmi és egyházi kapcsolat, a „krisztusi szenvedô, vérzô kéz és a fényes harci penge". Korabeli avítt terminológia, önkényesen aktualizáló belemagyarázás Aba Novák szuverén művészi alkotásába? Meglehet."

Mikor, hol és kinek állítjuk ki a restaurált pannót?

A restaurátori műhelybôl a város szívébe visszaérve benézünk a Csók István Képtárba. Érdeklôdünk Kovalovszky Márta és Kovács Péter után, de csak annyit tudunk meg róluk, hogy idôközben nyugdíjba mentek.

A kiállítóteremben a királyi bazilika köveibôl van most egy hatalmas kiállítás. A kövek monumentálisak, szépek, kibírtak ezer évet. Hallgatom a történetet, hogy a Székesfehérváron berendezkedett oroszok miatt miféle föld alatti állapotban pihentek, s miközben járok a királyi kövek között, arra gondolok: egy kicsivel több fény, erôsebb világítás, tágasabb tér jót tett volna nem a köveknek, a kövek nézôinek.

Lesz-e vajon itt Aba Novák-pannó?

„Aba Novák Vilmos (1894-1941) pannói állami megbízásból az 1937-es párizsi világkiállításra készültek. A hatalmas, 220 m2-es kompozíció a magyar pavilon falait díszítette, témája a francia–magyar történelem és kultúra kapcsolata. Ezeket a kapcsolatokat nem történeti idôrendben, hanem egy-egy kiemelkedô személyiség köré csoportosítva ábrázolja. A mozgalmas jelenetekben feltűnik Nagy Lajos király, Villard de Honnecourt francia építész, Hector Berlioz, a Rákóczi-indulót hangszerelô és népszerűsítô zeneszerzô stb. A jobb oldali pannók egyikén, a Liszt Ferenc-szobrot faragó mester alakjában Aba Novák saját magát ábrázolta.

Az egyes jeleneteket francia nyelvű feliratos szalagok választják el egymástól.

Aba Novák a művet igen rövid idô alatt (1937. feburár 2-április 19.) készítette, a világkiállításon Grand Prix-vel tüntették ki.

A székesfehérvári Csók István Képtár épülete 1944-ben épült részben azzal a céllal, hogy befogadja a pannókat. A II. világháború miatt azonban a képek nem kerültek akkor kiállításra. A Képtár az 1950-es években került a múzeum kezelésébe.

A pannókat 1962-ben állították ki a Magyar Nemzeti Galériában, legutóbb a francia forradalom 200. évfordulója tiszteletére 1988-ban volt látható a Csók István Képtárban…

A Csók István Képtárban jelenleg a „Basilica Grandis et Famosa" című emlékkiállítás látható. Ez a kiállítás betölti azt az űrt, amely a szükségképpen és természetüknél fogva vontatott régészeti kutatások, publikációk és reprezentatív történeti emlékhelyigények között tátong. Itt valósult meg az eredeti emlékhelytervezetek egyik, gyakran feledésbe ment szerves eleme, a bazilikához kapcsolódó kôtár, ill. múzeum feladata.

A kiállítás a szakemberek véleménye szerint is újszerű, esztétikailag minden elemében meggyôzô összképet valósított meg. Lényegében készen áll a tervezett dómmúzum tartalma.

A Csók Képtár-i kiállítás idôszakos, szükséges fennállásának meghosszabbítása. Hangsúlyozzuk, hogy ilyen nagy szellemi és anyagi ráfordítással összeállított kiállítási anyagot nem szabad újból raktárakba rejteni. Ellenkezôleg: együtt kell tartani és folyamatosan nyitva tartani a végleges elhelyezésig, a tervezett múzeum megnyitásáig."

A múzeumi állásfoglalás józan hangja után úgy éreztem, ellenôrizni kell a hatvanas évek kiállításának emlékeit, és a kövek tôszomszédságában elôvettem Supka Magdolna 1966-ban megjelent Aba Novák-monográfiáját, nézegettem a képeket, és megállapítottam, amit gondolom, rajtam kívül sokan tudnak, vallanak és hisznek, hogy a rövid életű Aba Novák Vilmos nagyszerű festô volt. Örömmel töltött el, hogy rövid élete alatt azért nemcsak a nagy állami megrendelések, hanem az elismerések is megtalálták, többek között a velencei Biennálé nagydíja. A jegyzetek közül elôkerült egy 1937-es újságkivágás is, az Est november 27-i száma, amelyben arról tudósítanak, hogy Aba Novák nagy pannóját Budán a Citadellában helyezik el. Eltűnôdtem, nem is rossz gondolat. Ha van idegenforgalmi érdeklôdésre is számot tartó, önmagában is figyelemre méltó műalkotás, akkor ez a pannó az. Vajon nem kellene-e a kétezredik esztendôben találni egy olyan helyet, ahol a magyar és a külföldi érdeklôdôk szembe találnák magukat egy olyan művel, amelynek láttán kérdések fogalmazódhatnak meg bennük térségünkrôl, Magyarországról, Közép-Európáról?

A képek után ismét a múzeumi állásfoglalásban, majd egy jegyzôkönyv részleteiben merültem el: A Csók Képtárban a „... valamikor falban vezetett fűtésvezetékek ma mindkét oldalon a falon kívül húzódnak. Itt mindenképp olyan műszaki megoldást kell találni, hogy egyrészt megvédjük a pannókat a hôtôl, másrészt kivédjük egy esetleges törés kapcsán fölmerülô veszélyt is.

A Csók István Képtár a fehérvári múzeum és a város legfontosabb idôszaki kiállítási helyisége, e szerepének fenntartása a jövôben is szükséges. Tudni kell azt is, hogy a képzôművészeti kiállításokon kívül történeti bemutatókat, régészeti kiállításokat is rendezünk. Ezért meg kell oldani egy olyan mobil takaró fal/szerkezet kialakítását, amelynek nemcsak teherbíró képessége is van (azaz, nem „húzza el" egy ráakasztott nagyméretű tárgy súlya), alkalmas arra, hogy keresztirányban vendégfalat építsünk hozzá, rajta a biztonsági berendezés használatához szükséges vezetékeket elhelyezzük, és végül számolni kell ennek a takaróeszköznek a tárolási, mozgatási gondjának a megoldásával is."

Ez a székesfehérvári kirándulás olyan volt, mint egy idôutazás. Minthogyha az ásatás folyamán különféle trójákat találtunk volna meg: hármat, de lehet, hogy négyet. Mert élt egy nagy tehetségű, bôvérű, vidám festô, aki halála után évtizedekkel is veszélyesnek számított, nem művészileg, hanem politikailag. A pannója számára készített épületben századunk második felében egy nagyszerű művészeti gyűjtemény darabjai voltak láthatók, aztán ezer év után elôkerültek a nagy és híres bazilika kövei is. Hogy férnek meg e rétegek egymással? Hogyan találunk mindegyik számára méltó helyet és figyelmet? Egyszerre vagyunk gazdagok és szegények. Gazdagok a múltban, a múlt értékeiben, szegények a jelenben, a kiállítóhelyiségekben.

Budapest Székesfehérvártól autóval bô félóra. Most azonban, mivel felújítják legelsônek épült autópályánkat, ezért az út zsúfolttá vált, visszaidézte a régi autópálya nélküli idôszakot. Művészettörténész útitársam, aki jó humoránál volt, megkockáztatott egy bizarr föltevést: „Mi volna, ha most az autópálya felújításakor egy kicsit mélyebbre ásnának, mint harminc éve, amikor csinálták? És találnának valami nagyértékű, római kori vagy régebbi leletet?!"

Utóirat

Részlet egy jegyzôkönyvbôl:

„1. Az Aba Novák pannók restaurálása folytatódik, 2001. augusztus 14-ig befejezôdik és kiállításra kerül a Szent István Művelôdési Házban.

A felek megállapodtak abban, hogy a Szent István Művelôdési Házzal, illetve a Püspökséggel kötendô szerzôdést eljuttatják március 23-ig a Millenniumi Korm.bizt. irodában.

A restaurálás szakmai felelôse a Fejér Megyei Múzeum igazgatósága.