AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
45.

Alessandra Niccolini
ABLAK KELETRE: TRIESTE CONTEMPORANEA

Képzeljék el, hogy egy fordított világban élnek! Képzeljék el, hogy olyan tengerben halásznak, amelynek a halai szerencsének tartják, hogyha a hálóba kerülhetnek. Képzeljék el, milyen lehet a halnak, amely a hálóba kerül, és hirtelen rájön, hogy a világ akár fordítottan is működhet…
Nem könnyű megragadni a Trieste Contemporanea – a kortárs Trieszt – világát, de nem könnyű belenyugodni abba sem, hogy ennek a világnak a szakmai és emberi teljességét száraz eseménykrónikává egyszerűsítsük.
Kivételes adottságokkal kell rendelkeznie annak, aki részt akar venni a Trieste Contemporanea tevékenységében. Mindenekelôtt tudnia kell szórakoztatni, és felismerni minden helyzetben az ünnepet. Azután alapvetô, hogy veleszületett szenvedély hajtsa az embert, nem annyira a művészet vagy a kultúra, hanem inkább a mindennapi túlélés iránt. Mélységesen elkötelezettnek kell lennie, anélkül hogy túl komolyan vennénk magunkat. Mindezek után könnyen érthetô, hogy a Trieste Contemporanea hogyan tud olyan eseményeket rendezni, mint Vytautas Landsbergis koncertje vagy Makovecz Imre terveinek a kiállítása, miközben ugyanolyan lelkesen igyekszik fellelni a kelet-európai országok gyakran még kevéssé ismert fiatal művészeit. Ezért jutott az eszembe a fordított világ, egy olyan világ, amelyben valaki lehetôséget kaphat anélkül is, hogy már befutott művész lenne, hogy garantálná az üzleti sikert, vagy hogy évtizedes gyakorlattal rendelkezne.
Akkor most jöjjön a krónika! 1995-ben Giuliana Carbi és Franco Jesurunnal együtt dolgozik a trieszti Studio Tommaseo kortárs művészeti galériában. Már néhány éve összeköti ôket az élénk érdeklôdés a kortárs művészet iránt, és lelkesedésük, amellyel mindig valami újra vállalkoznak.
Amikor egy cseh barátjuk egy közös vacsorán furcsállja, hogy Trieszt a berlini fal leomlása után nem kezdett kulturális párbeszédet a kelet-európai országokkal, hosszú, szinte hajnalig tartó vita kerekedik. A beszélgetés során szóba kerül, hogy milyennek látják a keleti népek Triesztet, az elsô számukra elérhetô nyugati várost, amely a földrajzi elhelyezkedésen kívül az ismert történelmi okok miatt is mindig kereskedelmi csomópont és egyben kulturális, vallási, etnikai és művészeti mozgalmak találkozóhelye volt.
Hogyan is lehet, kérdezte cseh barátjuk, hogy Olaszország nem veszi észre Csehország és a többi keleti ország törekvését a kulturális párbeszédre?
Számos, Triesztben és másutt lezajlott további vacsorán és találkozón igazolódott e törekvés elevensége, és körvonalazódott a terv, amely mögé hamar odaállt a Kereskedelmi Kamara akkori igazgatója, Adalberto Donaggio, abban a meggyôzôdésben, hogy a kulturális cserekapcsolatok számos egyéb kapcsolatot is elôkészíthetnek Trieszt és Kelet-Európa között.
A programban részt venni kívánó különbözô intézmények egybefogására bizottság alakult. Az egyes intézmények magukra vállalták a program különbözô szekcióit: zene, színház, vizuális művészetek, mozi, kutatás és dokumentáció.
Gillo Dorfles lelkesen elfogadta a felkérést a tudományos bizottság elnöki tisztére, s hamarosan kirajzolódott a nemzetközi design-verseny és a félévenként megjelenô folyóirat terve.
1995 ôszén létrejött az elsô fesztivál, amely tehát azért született, hogy bemutassuk Triesztben a kelet-közép-európai országok kortárs művészetének legjavát. Már tevékenységünk elsô évében megindítottuk a design-versenyt is. A versenyt a rákövetkezô évben is megrendeztük. Az azóta kétévenként kiírt pályázaton manapság már Kelet-Közép-Európa tizennyolc országának a tervezôi vesznek részt, mindig egy adott témához kapcsolódó tervekkel. Ilyen témák voltak eddig a játék, az étel, az utazás. A nemzetközi szakemberekbôl álló zsűri minden alkalommal odaítéli a 77 500 eurós fôdíjat, a legutóbbi verseny óta a legfiatalabb eredményes tervezônek járó, a weissenstadti Laura és Franz Leupoldt Alapítvány által felajánlott díjat, továbbá a tervek és a prototípusok közül kiválasztja azokat, amelyeket azután a pályázatot lezáró kiállításon bemutatunk.
A Trieste Contemporanea tevékenységének második évében a vetítések, kerekasztal-beszélgetések, koncertek Bertold Brecht és Kurt Weill alakjához kapcsolódtak. E sorozat legkiemelkedôbb eseménye volt a Trieste Contemporanea-díj átadása Gisela Maynak, valamint a kivételes tehetségű Brecht-elôadónak ezt követô estje. A Trieste Contemporanea-díjjal, amelyet ekkor adtunk át elôször, azok elôtt a személyiségek elôtt kívánunk tisztelegni, akik művészeti tevékenységükkel hozzájárulnak a kultúra terjesztéséhez és a különbözô népek kultúrái közötti párbeszédhez.
Hasonló nagy várakozás elôzi meg immár a Trieste Contemporanea folyóirat számainak a megjelenését is. A folyóirat a kelet-európai térség kortárs kulturális életének legaktuálisabb és legeredetibb témáit tárgyalja olasz és angol nyelven. A lap hasznos és hatásos orgánumnak bizonyult, és egyre többen tájékozódnak belôle, s kapnak újabb alkalmat a párbeszédre és a kutatásra.
Legutóbb krakkói különszám jelent meg, amelynek interjúi és írásai elsôsorban a Krakkói Chartával, valamint a kulturális örökség megôrzésének és helyreállításának legújabb alapelveivel foglalkoznak. Ugyanennek a számnak a második része NekroŠsius-effektus címen közöl cikkeket Litvánia legaktuálisabb művészeti kísérletérôl, amely a nagy rendezô, Elmuntas NekroroŠsius karizmatikus alakjához fűzôdik.
A Trieste Contemporanea munkatársai egyébként már régi ismerôsként üdvözlik Litvániát, és nemcsak azért, mert egy ízben Vytautas Landsbergist választottuk a Trieste Contemporanea-díjra, hanem azért is, mert 1997-ben ez az ország állt a rendezvények középpontjában – nem véletlenül kapta az akkori fesztivál a Litván párbeszédek címet.
A fesztivál zenei rendezvénysorozata minden évben az adott év fesztiváltémájához kapcsolódik, és egy sor nagy érdeklôdést kiváltó kortárs zenei koncertbôl áll, amelyeken szokásosan kelet-európai zeneszerzôk művei hangzanak el kelet-európai művészek tolmácsolásában.
Trieste Prima a címe ezeknek a nemzetközi intézmények közreműködésével létrejövô jelentôs kortárs zenei koncerteknek, amelyek védnöke a trieszti opera, és amelyekrôl az olasz RAI felvételt készít. Giampaolo Coral zeneszerzô igazgatása alatt a Trieste Contemporanea zenei szekciója rendszeresen megjelenteti CD-n a koncerteken igen gyakran elsô ízben elhangzó művek legjobbjait.
Az 1998-as fesztivált a magyar kulturális élet legfrissebb áramlatai határozták meg: a mintegy negyven fiatal magyar művész alkotásaiból rendezett nagy kiállítás, amely a Bel Tempo – Nice Time címet viselte, és amelyet a Ludwig Múzeummal, a Műcsarnokkal és a budapesti Képzôművészeti Fôiskolával együttműködve szerveztünk; a magyar organikus építészet alapítója, Makovecz Imre terveinek a kiállítása és A ceruza és a történelem: A magyar animációs film című szemle.
1999-ben a grúz művész, Gla Edzgveradze Idiot Prosztitut nyitotta meg a fesztiváli szezont, s a Mátrix című sokszorosított művészeti szemlét, amelyen tizenöt ország művészei vettek részt.
2000 nyara Triesztben találta a fiatal szlovén művészt, Mojca Osojnikot és Imagination is all I want from you című művét, valamint a Mibart. Per Un’economia dello sguardo (Mibart. A gazdaságos tekintet) című kollektív kiállítást, amelyen három szomszédos ország, Horvátország, Olaszország és Szlovénia 36 művészének az alkotásait gyűjtöttük össze. Ugyanebben az évben a folyóirathoz kapcsoltuk a design-pályázatot és az azt követô kiállítást dokumentáló szokásos kiadványt, amelyet immár több mint 2000 példányban terjesztettünk Európa-szerte.

Giuliana Carbi számára az egyik legfontosabb dolog a dokumentáció.
– Igaz, Giuliana?– kérdezem.
– Persze, hiszen új módon szembesülünk itt a világgal, és ezt dokumentálni kell, nehogy a fesztivál elmúltával veszendôbe menjen az itt megismert gazdag kincs. A kelet-európai örökséggel való találkozás határozottan hasznára lehet a hozzánk közelebb álló kísérletezésnek is.
Ezért a folyóiraton és a cd-ken kívül minden eseményrôl megpróbálunk kimerítô katalógust készíteni. Egy monográfia-sorozatot is létrehoztunk abból a kutatásból kiindulva, amely Közép-Európa építészeti gondolkodásmódját vizsgálta az 1800-as és 1900-as évek fordulóján – ez a gondolkodásmód a trieszti Berlam család három generációjának a művein is tükrözôdik. Erôsítendô a jelen kötôdését a közelmúlthoz, művészettörténészeket hívtunk meg, akik bemutatták nekünk például a cseh kubizmust vagy Brancusi műveit, és azóta is bánjuk, hogy nem publikáltuk ezeket az elôadásokat…
– És ami a közvetlen jövôt illeti? Mi lesz az idei fesztiválon?
– Tartjuk magunkat ahhoz a mércéhez, amelyet Gia Edzgveradze vagy Mojca Osojnik meghívásával állítottunk fel, és az idén a velencei Gaetano Mainentit, ezt a feltörekvô fiatal művészt muatjuk be. Legújabb ceruzarajzait és gyantás táblaképeit állítja ki novemberben. Jelenleg a magyar művész, Révész László László kiállítását tekinthetik meg az érdeklôdôk, aki legújabb festményeit Triesztnek szentelte.
Ezenkívül a horvát animációs filmek fesztiválján az érdeklôdôk megismerhetik a Zagreb Film történetét. A cseh és a magyar animációs filmhetek után ez már a harmadik alkalom lesz, hogy a filmművészet e sajátos ágával találkozunk.
A Közép-európai Kezdeményezés csúcstalálkozójának alkalmából november végére egy videoművészeti szemlét tervezünk, a Trieste Prima keretében pedig hét koncerten több mint 50 zeneszerzô művei hangzanak majd el.
A honlapunkon az érdeklôdôk minden információt megtalálnak a már lezajlott, a jelenleg folyó és a jövôben tervezett rendezvényeinkrôl.
– És a folyóirat következô száma?
– Most, a Velencei Biennálé évében, megragadva az alkalmat, hogy egy városban összegyűltek a különbözô országok kurátorai, fórumot tartottunk arról, hogy milyen a kortárs művészet helyzete Európának ebben a térségében. Ennek a találkozónak az eredményei állnak az új számunk fókuszában.
– Hogyan folytatódik a munka az idei fesztivál után?
– Mindjárt elkezdjük tervezni a következôt, és fôleg a design-pályázaton fogunk dolgozni, amelyet decemberig meg akarunk hirdetni.

Felmerült a kérdés: miért kezdtem azzal, hogy tudni kell szórakoztatni. Hiszen a Trieste Contemporanea tevékenységének összefoglalásából és Giuliana Carbi szavaiból kiderül, hogy milyen elkötelezettséggel, kitartással dolgoznak, úgy tűnik, pihenés nélkül.
Csak egy megjegyzéssel felelhetek erre: a Studio Tommaseo nem csupán kiállítóhely, hanem a Trieste Contemporanea fôhadiszállása is. A galéria olyan, mint egy uszoda, ahova a műugrótornyon át lép be az ember, a fehér szín és a cement által meghatározott tér mellett található egy humánusabb, emberi sarok: egy társalgó és egy iroda. Itt történik minden: ide érkeznek a művészek és a barátok, a régiek, az újabbak és a még ismeretlenek. Minden elôzetes tervezés nélkül találkozhatunk itt befutott művészekkel, operaénekesekkel, diákokkal, mérnökökkel, nyugdíjasokkal, egyetemi tanárokkal, szomszédokkal, újságírókkal és ki tudja még, ki mindenkivel, akár egyszerre valamennyiükkel is. Mintha mindenki ismerne mindenkit, nem tudni hogyan, de az elmaradhatatlan pohár bor gyakran ünnepi koccintássá válik, amellyel mindig valami újdonságot üdvözölnek. Az olyan szemlélô szemében, aki nem szokott hozzá a fordított világhoz, fel sem tűnik, hogy a hasonló alkalmakkor, a koccintások, nevetések, anekdotázások közepette valójában javaslatok hangzanak el, viták folynak, tervek és döntések születnek meg. Még az iroda „hagyományosabb” munkája is, amely a számítógéptôl, a faxtól vagy a telefontól függ, elôbb-utóbb szintén a társalgóban végzi: itt határoznak végül a Trieste Contemporanea különféle tervei felôl.
Végül az egyik legutóbbi és leginkább inspiráló rendezvényünkrôl szeretnék szólni: a Pnudgots kiállítássorozatról, amely folyamán Friuli–Venezia–Giulia fiatal művészei összemérhették erejüket, bemutathatták műveiket a közönségnek – néhányan elsô ízben –, új kapcsolatokat és barátságokat alakíthattak ki. A kezdeményezés sikere arra indított minket, hogy ugyanezeket a művészeket Szlovéniában is bemutassuk, ott a kiállítás október 11-én nyílt.
Mint ahogy 1999-ben olasz művészek részt vettek a Bel Tempo – Fine Weather magyar kiadásában a budapesti Ludwig Kortárs Művészeti Múzeumban, a magyar művészek trieszti kiállításának folyományaként, így most más olasz művészeknek van alkalmuk külföldön kiállítani a műveiket, a neves piranói Obalne Galerije termeiben.
Most veszem észre, hogy még mennyi mindent szeretnék megírni: anekdotákat, véletlenül jött ötletek megvalósulását, szomorú kudarcokat, sôt a válság vagy a feszültség elmaradhatatlan pillanatait is. Ám biztos vagyok abban, hogy mindazok, akik belátják, hogy a világ akár a feje tetejére is állhat, a leíráson és a krónikán túl, és azok mögött megismerhette e sorokból a Trieste Contemporanea világának a lényegét. Az összes ilyen halnak azt kívánom, hogy hasonló hálóba kerüljön… vagy éppen ebbe. A cím: Comitato Trieste Contemporanea, via del Monte 2/1, Trieste, vagy: tscont@tin.it.

Vaszócsik Crista fordítása

Copyright© Európai Utas-2001