AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
47.

Hanthy Kinga–Margittai Gábor
VÁSÁRRA VITT IRODALOM
Magyar könyvkultúra: sikertörténet vagy misszió?

a cikk nyomtatása

A magyar könyvkiadás volt az elsô kulturális ágazat, amelyik a rendszerváltoztatás után saját kezébe vette a sorsát. Csaknem ezer kisebb-nagyobb hazai kiadó ontja a műveket: ez a magas szám arra enged következtetni, hogy a könyvvel való foglalatosság hasznot hoz. A szakma illetékesei statisztikai rekordokat sorolnak, imponálóak a forgalmi adatok, a nagyok egyre erôsebbek lesznek, mert idôben felismerték, hogy nem elég kiadni a könyveket – el is kell azokat adni. Ám többségükben vannak a kis kiadók, amelyek az utóbbi idôben azon gondolkodnak, hogy lehúzzák a redônyt. Nem tudnak tovább megélni anyagi és szellemi támogatás, értô olvasók és együttműködô, segítô kereskedôk nélkül.

A könyvfesztivál a megszokott képet mutatja. A nagy, divatos kiadók standja elôtt többen lapozgatnak, a kis kiadói műhelyek kínálatát legfeljebb egy-egy érdeklôdô böngészi. A sátrak mellett azonban élénk beszélgetések zajlanak. A jelentôs hazai könyves eseményeken illem vagy inkább szokás szerint felvonul a magyar szellemi élet színe-java, egy délutáni séta, kézfogás az ismerôsökkel, egy kis eszmecsere az írókkal, elismerô szavak az új könyveik sikeréért izguló kiadóvezetôknek és szerkesztôknek. Így van ez jól. Ha már nálunk az irodalmi élet és elit oly szűk körűvé vált, legalább ilyenkor lehetôséget kap arra, hogy kilépjen a maga építette világból. Csakhogy ezek az alkalmi találkozások sem keltik fel a magyar szellemi élet jeleseinek kevét ahhoz, hogy segítsenek a művek népszerűsítésében, hogy értô és közérthetô kritikákkal hozzák egymáshoz közelebb az írót és az olvasót. Mert igaz ugyan, hogy a hazai könyvkiadási statisztikák igen imponálóak, a tendenciák azonban nem adnak okot derűlátásra, a kortás magyar szépirodalom helyzetérôl szóló beszámolók pedig egyenesen siralmas képet festenek.

Zuhanórepülésben

A Magy Könyvkiadók és Könyvterjesztôk Egyesülésének (MKKE) megrendelésére az elmúlt hónapokban a Tárki felmérést végzett a hazai könyvvásárlási és olvasási szokásokról. A vizsgálatok eredményét és az értékelést a könyvfesztiválon tette közzé Kolosi Tamás, a kutatás vezetôje és Zentai Péter László, a megrendelô egyesülés igazgatója. Amint azt grafikonokkal, statisztikai adatokkal és diagrammokkal illusztrált elôadásukból megtudhattuk, a vizsgálóbiztosok 3028 felnôtt és 936 középiskolást faggattak ki. A jelentés mindenekelôtt leszögezi, hogy a magyar könyvpiac napjaink növekvô ágazata, az utóbbi években mindig az inflációnál nagyobb mértékben nôtt a piac forgalma. Ugyanakkor, mivel a könyv ára és a kínálat is jelentôsen nôtt az elmúlt tizenkét évben, lényegesen alacsonyabbak lettek az eladható példányszámok. Ennek az állításnak az elemeit, így például a könyvtárak drasztikus emelkedését mindenki megerôsítheti, a vizsgálati anyagban látható ábrákból azonban azt olvashatjuk ki, hogy miközben a kiadott címek száma az elmúlt húsz évben –leszámítva egy-egy kiugró esztendô – nyolc és tízezer között mozgott, 2001-ben ismét az 1981-es esztendô átlagához tart, a példányszámok grafikonja zuhanásszerű képet jelez. A rekordot 1991-ben értük el, akkor a kiadott könyvek példányszáma elérte a 110 milliós tetôpontot, mostanra azonban ennek a számnak kevesebb, mint egyharmada igaz: harminc- és negyvenmillió között mozog. Tehát míg 1981-ben egy mű átlagos példányszáma majdnem tizenkétezer volt, addig mostanra nem éri el a négyezret.

Két bolygó

„A vegyes képet, növekvô és csökkenô tendenciákat mutató adatsorok – fôként a könyvforgalom egészének folyamatos és lendületes emelkedése miatt – összességében mégis sikeres ágazatnak mutatják be a magyar könyvkiadást és könyvterjesztést. Ez a sikeres jelzô még inkább igaz a könyvnek a magyar társadalom és kultúra egészében betöltött szerepét lebecsülô, gyakran pesszimista hangvételű kritikák tükrében” – szögezi le a Tárki jelentése.
„Én mintha másik bolygóról jöttem volna” – kesergett a sikerpropaganda hallatán Mátis Lívia, a jó nevű Kortárs Könyvkiadó vezetôje egy, a Magyar Nemzet által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A Kortárs ugyanis, csengjen bármilyen jól is a neve a piacon, csak kis kiadónak számít, ugyanakkor a kortárs irodalmi művek nyolcvan százaléka itt és néhány más hasonlóan kis kiadónál jelenik meg. „Egy író sikere azon is múlik, hogy van kiadó, amelyik gondozza az illetô elsô és második könyvét… Csodálkozom a felsorolt adatokon, mert nem erôsítik meg ôket a tapasztalataim. Elkeserítô, hogy megjelenik egy kiváló kötet, ám ha a szerzô nem tartozik azokba a körökbe, amelyek befuttatják a sikerembereket – biztosan elkallódik a mű.”

A pozsonyi székhelyű Kalligram budapesti rezidense, Daróczi Tamás is azon búsong a könyvfesztivál forgatagában, hogy ha így megy tovább, legfeljebb egy évük van még hátra. Ha ugyanis egy kortárs magyar író műve ezerötszáz példányban elkel, akkor már nagy sikerrôl beszélhetünk, a legtöbbször azonban ez az alacsony példányszám is csak álom marad. Az átlagos eladott példány ugyanis háromszáz körül mozog, ami a tôke nélküli kis kiadók számára lassan már kiheverhetetlen anyagi veszteséget jelent. Mert, mondja Daróczi, ha a Nemzeti Kulturális Közalapítvány ad is támogatást egy-egy mű megjelentetésére, az legfelebb az összköltség felére-kétharmadára elég, e fölött még elô kell teremteni a pénzt a terjesztésre, a reklámra. Azok a fórumok – irodalmi műsorok, újságok, kulturális ajánlók –, amelyek propagandát jelentenek az új műveknek, rendszeresen ugyanazt a szűk kört preferálják, mondja Daróczi. Márpedig ha a könyvkiadás központosul, ha csak a nagyok tudnak érvényesülni, el fognak tűnni a kis alkotóműhelyek.
Mészáros Sándor irodalomkritikus, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentôsebb műhelye, a pécsi székhelyű Jelenkor Kiadó munkatársa szerint ma harminc olyan piacképes magyar író van, akinek a művei nem termelnek ráfizetést. Ha sikerül egy könyvet ezerötszáz-kétezer példányban eladni, akkor az támogatás nélkül is nullszaldós. Már ha olcsó a kiadói infrastruktúra, illetve alacsony a szerzôi honorárium – ám gyakran elôfordul, hogy mindössze ötven-száz tiszteletpéldány jár fizetségképpen az alkotónak. A Jelenkor a kapós alkotók közül csupán öt-hattal áll állandó munkakapcsolatban. Történetének tíz esztendeje alatt a kiadó négyszáz művet jelentetett meg, tizenkét-tizennégy magyar író és költô számára biztosítva állandó kiadói hátteret. A kortárs magyar klasszikusoknak is csak egy része tartozik a jól eladható írók közé, mondja Mészáros, s sorolja a Jelenkor húzó neveit: Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Garanczy László, Mészöly Miklós, és költôk közül Kányádi Sándor és Faludy György.
A pécsi kiadó már megalakulásakor is a magyar nyelv és kultúra szolgálatára vállalkozott. Tudták, ennek érdekében konckázatot kell vállalniuk: egy pályakezdô író jó esetben az ötödik könyve tájékán arathat sikert és hozhat nyereséget. Nem ritka azonban, hogy a befektetés hasznát a nagyobb kiadók fölözik le. Ezt a veszteséget nemcsak a Jelenkor könyvelhleti el. A tôkeerôsebb, tehát érdekeiket a terjesztésben és a médiában jobban érvényesítô, emiatt többnyire jobb honoráiumot is fiztô nagyobb kiadói műhelyek elôbb-utóbb érvényesítik a piaci erôviszonyokat. A felfedezô, elsô köteteseket elindító, nehéz anyagi körülmények között vergôdô kis kiadók azonban tudatosan, gyakran misszióként vállalják a szerzô felnevelésének hálátlan munkáját.

Szabad verseny

Mészáros Sándor is úgy véli, kizsákmányoló, ezért elhibázott a jelenlegi könyvpiaci struktúra. A könyvesek – kiadók és kereskedôk – éves harmincmilliárdos forgalmukból különbözô adók címén négy és fél milliárdot adnak vissza az államnak. Nemcsak a kiadókat, hanem a könyvkészítés valamennyi fázisát is megadóztatja az állam, majd különbözô kulturális támogatásokkal a könyvszakma által befizetett négy és fél milliárdból csupán ötszázmilliót juttat vissza e kulturális területre. Nincs tehát még egy ilyen jól befizetô kulturális ágazat. Böszörményi Zoltán, aki a Jelenkor Kiadó nyolcvankét százalékos tulajdonosa, csak nevet, amikor arról kérdezzük mindennek ellenére nyereséges-e a vállalkozása. Mint mondja, eddig százhúsz-százharmincezer dollárt fektetett a kiadóba, ez fôként arra kellett, hogy kifizesse az adósságokat, most pedig azon vannak, hogy reális programot dolgozzanak ki a csôd megállítására. Ma a tulajdonos feladata elsôsorban az adósságfizetés.
Az állami beavatkozást, a jó értelemben vett kultúrpolitikát a könyvszakma szinte minden szereplôje hiányolja. A magyar könyvpiac kereskedelmi piac, komolyabb támogatások híján magát kénytelen eltartani. A szabad versenybe vetett könyvet, írót, kiadót pedig az a veszély fenyegeti, hogy minôségi áldozatokra kényszerül. Gyakori vád, hogy a szakma szétesôben van, mivel a kiadók nagymértékben kiszolgáltatottak a piacnak. Klasszikus kiadói feladatok csorbulnak: eltűnôben van a szakmailag kifogástalan szöveggondozás, nyomorúságosan fésületlen textusok jelenhetnek meg következmények nélkül.
Ugyanakkor figyelmeztetô, egyben elszomorító, hogy a mostani politikai kampány során egyetlen szó sem esett a kultúráról, ami azt mutatja, egyik politikai erônek sincsen ezzel kapcsolatos koncepciója. Mészáros Sándor szerint a magyar kultúrpolitika rögtönzések és kegyúri pénzszórás terepe lett. Nagyjából tudható pedig, hogy melyik kiadókat kellene érdemeik miatt támogatni, véli Daróczi Tamás. A Kalligram már csak azért is rászorulna a nagyobb segítségre, mert a felvidéki magyar irodalom alkotásait juttatja el a magyar könyvpiacra. Ha a kiadó tönkremegy, ez az út bezárul. Évente negyven-ötven magyar könyvet jelentetnek meg, mégis hátrányt szenvednek a magyarországi kiadókkal szemben. Akármilyen szép a kötetük, nem vehetnek részt az év könyve pályázaton. Azzal utasítják el ôket, hogy könyveik szlovák nyomdai termékek. Emellett jogilag tisztázatlan és megoldatlan a határon túli könyvterjesztés helyzete, a jelenlegi rendszerben nemcsak a külhoni kereskedelemre szánt könyvek után kell vámot fizetni, hanem az adományok után is.
Minden kis országban nemzeti programokat dolgoznak ki, államilag óvják a piac három-négy százalékát kitevô, jelentôs nemzeti irodalmat, nyilatkozta Zentai Péter László MKKE-igazgató. Számára a skandináv modell a legrokonszenvesebb, a rendkívül jól működô könyvtári hálózatoknak vásárolják meg ezeket a könyveket. Hasonlóképpen a könyvtárak támogatásában látja a megoldást Mászáros Sándor is, mivel bizonyos, hogy azok vásárlásai stabilizálnák a piacot, s benne a kis kiadók helyzetét. Ma azonban egy ötvenezer lakosú város könyvtárának két és fél millió forint az éves beszerzési kerete: az aktuális könyvkínálat ismeretén is alapuló polgári műveltség kialakítására, szellemi fenntartására így alig van esély.
Abban a könyvkiadók mindegyike egyetért, hogy igen nagy szükség lenne minôségi könyvkereskedelemre, olyan terjesztôkre, akik a kortárs szépirodalmi, társadalomtudományi műveket istápolnák, azokat tennék a kirakatba, a bolt ajánlópolcaira, nem pedig a médiasztárokról szóló könyveket. Együttműködô terjesztôi szemlélet hiányában ugyanis az értékes irodalom nem jut el a vevôkhöz, mert nem kerül be a köztudatba. Emiatt azután a kis kiadók képviselôi fokozott hátrányban vannak a piacon. Mátis Lívia szerint nem igaz, hogy az olvasók felismerik a jó irodalmat: azt olvassák, amit eléjük tesznek. A kereskedôk viszont három hónap után visszaküldik a könyvet, mondván, nem eladható. Vajon e virágzó magyar könyvkereskedelem nem tudná mégis jobban befogni a kortárs magyar irodalmat? – fogalmazza meg a kérdést a kiadóvezetô.

Szunnyadó remekművek?

Kolosi Tamás szociológus a Líra és Lant Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója minden kétséget kizáróan a hazai könyvpiac egyik legjelentôsebb szereplôje. Családja kilencvenhat százalékban tulajdonosa a vállalatbirodalomnak, amelynek terjesztôhálózatához tizenhat saját és tizennyolc franchise bolt, a Fókusz Online internetes vállalkozás, a Rózsavölgyi és társa kiadó és a hozzá tartozó két zeneműbolt, valamint a Magvetô, az Athenaeum 2000 és a B+V kiadó tartozik. A Magvetô a hazai kortárs irodalom egyik legjelentôsebb kiadója, a nemrégiben újjáélesztett Athenaeum 2000 fôként ismeretterjesztô könyveket gondoz, a B+V pedig orvosi és műszaki munkákat jelentet meg. Kolosi szerint mindenképpen az elsô öt között vannak a magyar könyvpiacon, a fontos szereplôk közül még a Magyar Könyvklubot, a Librit és a Nemzeti Tankönyvkiadót említi. A Líra és Lant éves forgalma két- és hárommiliárd forint között mozog, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy ez a vállalkozás rendelkezik a legnagyobb ingatlanvagyonnal, ami nagy stabilitást jelent az üzleti életben.
A Líra és Lant kereskedelmi hálózata tavaly ezerháromszáz kiadó könyveit forgalmazta, de e nagy szám mögött igen nagy aránytalanságok vannak. Nyolcvan nagy és középmeretű kiadó adja ugyanis a teljes forgalom kilencvenöt százalékát, a nagy többség, az ezerkétszáz kis könyves műhely nem is igazán üzleti vállalkozás, így Kolosi Tamás megítélése szerint nem tudnak taplon maradni. Évi öt-hat könyv kiadására nem lehet profi infrastruktúrát építeni. Minden munkafázist ugyanaz a néhány ember végez, s ez meg is látszik a terméken. Ilyen kiadók mindig lesznek, véli az elnök-vezérigazgató, de ha öt-hat év után sem tudnak elôrelépni, akkor fel kell adniuk a siker reményét. „Az a kérdés, hogy eladható-e egy kiadó könyve vagy sem. Nem feltétlenül az a jó könyv, amelyik a legnagyobb példányszámban kel el, de az sem lehet jó könyv, amelynek ötszáz olvasója sincsen. Nem igaz, hogy a sikertelen könyv a jó könyv, de mivel a sikertelenek vannak többen, ezt szívesen hangoztatják” – mondja ki ítéletét Kolosi Tamás, aki szerint persze vannak olyan kis példányszámú művek, amelyeket fontosságuk miatt az államnak támogatnia kell. Ez politikai döntés kérdése. Ide sorolhatók a tudományos művek melyeknek magyar nyelven egy-kétszáz olvasója lehet jó esetben. Ugyanakkor a kultúrpolitikának azt is el kell döntenie, hogy segíti-e a magyar nyelven íródó tudományos munkákat, vagy elônyösebbnek véli, ha szok mindjárt angolul, a tudomány világnyelvén jelennek meg. Igen fontos a hungarikumok támogatása is, például a magyar népzene vagy népköltészeti kiadványok elkészítése és közreadása. S ide tartozik Kolosi szerint a kortárs magyar líra is.
A döntési helyzet ez utóbbi esetben persze jóval bonyolultabb. Évente ugyanis négyszázötven verseskötet jelenik meg, tehát minden napra jut másfél. Kétszáz, de legfeljebb ötszáz példányban kelnek el ezek a művek. De vajon ki ítélheti meg autentikusan, hogy melyik a négyszázötven kötetbôl az az ötven, amelyik valóban komoly értéket jelent a magyar irodalomban? Kolosi Tamás óv attól, hogy a támogatás ismérve a kis példányszám legyen. Sok ugyanis az olyan, száz-százötven példányban megvásárolt könyv, amelynek megjelenéséhez csupán a szerzônek és rokonságának fűzôdik érdeke. Ez inkább magánkiadásnak tekintendô, nem pedig támogatandó vállalkozásnak. A mai kultúraiparban nincsenek szunnyadó remekművek, véli a Líra és Lant elnök-vezérigazgatója. Minden megjelenhet, és meg is jelenik, s majd az idô eldönti, mennyit ér.
Kolosi Tamás vállalkozásában nemcsak a terjesztôhálózat, de a kiadók is nyereségesek. A B+V mindig nyereséget termelt, az Athenaeum 2000 két veszteséges év után tavaly már hasznot hozott. A zászlóshajó, a Magvetô is eredményes. Ötven könyvet jelentet meg évente, ennek hetven-hetvenöt százaléka kortárs magyar irodalmi mű. A kiadó még válogathat is a sikeres szerzôk között. Egyik-másikukat csupán azért utasítja vissza, mert munkásságuk nem fér bele a könyves műhely profiljába. Kolosi Tamás sorolja a sikerneveket: Esterházy Péter Harmonia Caelestise több mint hatvanezer példányban kelt el, szép haszonnal jelentették meg Závoda Pál, Bodor Ádám, Szilágyi István műveit, a költôk közül Orbán Ottó és a fiatal Varró Dániel kötete két kiadást ért meg. Sôt még olyan műfajban is üzleti sikert könyvelhettek el, mint a bestsellernek éppen nem mondható esszéirodalom. György Péter vagy Schmidt Mária kötetei sorolhatók ide. A Magvetô igazgatójának, Morcsányi Gézának köszönhetôen sok új szerzôt is felfedeztek és vittek sikerre a honi irodalmi életben. Ha az eladott háromezer példány nem hoz nyereséget, akkor a kiadó rosszul dolgozik. Ugyanakkor tudni kell, hogy a kiadás nem nagy üzlet. Ha a Líra és Lant vállalatbirodalom árbevételének öt-hat százalékát, tehát néhány száz millió forintot megtermel, már elégedettek. Az elnök-vezérigazgató székébôl nézve persze egészen más a hazai könyvpiaci perspektíva, mások a hangsúlyok, a gondok, a fejlôdési irányok.
Elkerülhetetlennek látszik tehát a további üzleti koncentráció a hazai könyvszakmában. Már ma is néhány nagytól származik az árbevétel kilencvenöt százaléka, s úgy tűnik, negyvenöt-ötven kiadói csoport kezében fog összpontosulni a magyar könyvkiadás. A kisebb könyvkiadók közül némelyik fontos piaci szereplôvé léphet elô – mint például a kis családi vállalkozásban indult Animus, mely meglátta a Harry Potter-sorozatban rejlô lehetôséget, és azóta is tartani tudja megszerzett piaci pozícióját. Sajnálatos, hogy magyar ifjúsági művek nem vehetik föl a versenyt az angolszász gyerekirodalom sikerkönyveivel. Az irodalmi-kulturális élet folytonosságát, működôképességét, alkotói szellemiségét biztosító műhelyek azonban természetükbôl következôen láthatatlanok maradnak a tisztán gazdasági szempontú vizsgálatok számára.

Iránytűk

Honnan értesülhetünk a friss könyvkínálatról? Néhány sikeres kiadó már megengedheti magának, hogy reklámozza legújabb műveit – bár a hazai közvélekedés szerint a könyvet nem lehet úgy hirdetni, mint a mosóport. Mivel a legtöbb kiadónak nincsen pénze arra, hogy megfelelô hírverést csapjon kiadványainak, reménykedik a kritikai figyelem felébresztésében és a média nagylelkű segítségében. Ám a legtöbb fórumon teljes kritikai tanácstalanság uralkodik, emiatt az irodalomtudományi laboratóriumokban kikísérletezett kánonok szolgai ismétlésére szorítkoznak. A mameluk-kritika csak részben kedvez a kiadói érdekeknek, és nem alkalmas a vásárlóközönség orientálására sem.
Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a közvéleménykutatási adatok szerint ma is a böngészô-tallózó technika a legelterjedtebb könyvvásárlási szokás a könyvesboltokban. Magyarán: aki bôvíteni kívánja könyvtárát a kurrens kiadványokkal, elmegy a legalkalmasabbnak tekintett üzletbe, és a polcok között szabadon kalandozik. Bár a rendszerváltás óta újabb és újabb tájékoztatási formái, alkalmai teremtôdtek meg a kulturális fogyasztásnak, összességében elmondható, hogy a könyves fórumok legfontosabb, legközérdekűbb és legnyilvánosabb hídfôállásaikat kényszerültek föladni.
Vessünk egy pillantást a hagyományos médiumokra. Noha még az elmúlt években is tapasztalhatók voltak lelkes, ám kis költségvetésű, alig-alig támogatott televíziós kísérletek, hogy a könyvkultúra, ad absurdum a kortárs hazai irodalmi kínálat megjelenhessen a képernyôkön – ilyen volt többek között a Duna Televízió Helikon című könyves magazinja, R. Takács Olga szerkesztésében, mely mindinkább kiszorult a fôbb műsoridôbôl, végül hamvában holt –; mára azonban nyoma sincs ezeknek. A showbiznisz nem minden hátsó gondolat nélküli próbálkozásairól is meg kell emlékeznünk: Friderikusz Sándor korábbi beszélgetôműsorairól, amelyekben olykor egy-egy extravagánsabb, a nosztalgikus kispolgári kíváncsiságot fölkeltô írófigura (például egy Tandori) feltűnhetett, utána néhány hónapig elvezte a megugrott könyveladások gyümölcsét. És meg kell említenünk a Vámos Miklós-féle, diszkrétebb, pozitívabb szándékú, de ugyancsak a show kategóriájába sorolható beszélgetôs irodalmár-portrékat, amelyek szintén szélesebb körben ismertettek-ismertetnek meg (ma: a 2ember című műsorban) adott személyeket és műveket. Egy-egy sikerművet, egy Jadviga párnáját, egy Csáthot (köszönhetôen részben a szecesszió reneszánszának), egy Esti Kornélt, egy Sátántangót, egy A részleget elér a megfilmesítés sorsa is, A magyar irodalmi művek adaptációi ma nem vonzanak tömegeket, még az olvasó nagyközönség arányait tekintve sem.

Az intellektuálisabb törzsközönséget megszólító közszolgálati rádióadókon érezhetôen jobb a helyzet: az irodalmi szerkesztôség erôfeszítéseinek köszönhetôen számos művészportré, színházi közvetítés, irodalmi művek folytatásos földolgozása, fölolvasások, recenziók, irodalmi magazinok formájában tűnik föl napról-napra a könyvvilág. Növekedett az irodalmi élet eseményeit bemutató magazinok adásideje, így például újra jelentkezik a Társalgó. Szombat délutánonként az Irodalmi Újság, vasárnap délelôttönként a Gondolat-jel is válogat a könyvkínálatból, ezek a fórumok azonban olykor nem nélkülözik a partikulárisabb irodalompolitizálást és a tendenciózus interpretációkat sem. Jelenleg tehát még a Magyar Rádióban a legüdvösebb a könyvkultúra helyzete.
Az egykor hagyományos könyves fórumokon, a napilapokban és folyóiratokban is térvesztés jellemzô. Egyfelôl a kínálat politikai szelektálása, az elhallgatások-túlreprezentálások harcias dialektikája, az alkalmiság és zsurnalisztikus felületesség, másfelôl az olvashatatlan akadémikus irodalomtudományi zsargon és az egyszerű haladó számára követhetetlen argumentációs logika terjedt el a könyvkínálat bemutatásában. A napilapok többségében esetenként jelenik meg egy-egy rövid recenzió; csupán a Magyar Nemzet és a Népszabadság rendelkezik állandó könyvrovattal.
Eközben meg kell állapítanunk, hogy az alkotók csupán egy-egy interjúban vagy politikai bulvárhírekben kaphatnak hangot. Irodalom és újságírás drámaian eltávolodott egymástól, ami egyfelôl károsan befolyásolja az újságírás színvonalát, másfelôl pénzkereseti lehetôségektôl fosztja meg az amúgy is megélhetési gondokkal küszködô írókat.
A friss könyvkínálatot bemutató lapok közül két kiadványt érdemes megemlíteni: az Új könyvpiacot és a Könyvhetet. Elôbbi nagy példányszámban megjelenô, magát elsôsorban a szakma hirdetéseibôl fönntartó újság, amely jelenleg messze a legmagasabb színvonalon reprezentálja a kurrens könyvkínálatot: recenziók, bírálatok, lajstromok, hirdetések formájában. A kéthetente megjelenô Könyvhét már partikulárisabb fórum, amely talán a legteljesebb közérdekű könyvlistát közli idôrôl idôre. Ám e két lap együttesen sem elegendô, hogy teljesebb képe adjon a kínálatról, hát még hogy a könyves lapok hagyományos feladatkörét is ellássák: megkönnyítsék a tájékozódást a mind szélesedô könyvtermésben.
Az irodalmi-kulturális havilapok kritikai rovatai külön tanulmányt érdemelnének. Ki ne hallotta volna a kiadók és az alkotók által sokat hangoztatott tézist: ma Magyarországon nincs kritikai élet. És ki ne tudná: ha nincs kritikai élet, annak az irodalom, a könyvkultúra és az olvasó issza meg a levét. Sok havilap még a tavalyelôtti meg azelôtti kiadványok méltatásánál tart. Természetesen vannak kivételek: többek között a Holmi, az Alföld, a Jelenkor közöl olykor esszéisztikusabb-kritikusabb könyvelemzést is, de pillanatnyilag nem ez a fô tendencia. Speciális negyedéves könyvfolyóirat a BUKSZ, a Budapesti Könyvszemle, amely elsôsorban a társadalomtudományok körébôl közöl könyvelemzô és -bíráló tanulmányokat, kisebb terjedelmű szemléket és válogatott lajstromokat. Az Élet és Irodalom – minden politikai irányzatosságával együtt, mely sokszor kritikai rovatára is rányomja bélyegét – az Írók boltja összeállítása alapján közölt heti megjelenési listájával, a közérdekűbb bírálati műfajhoz közelítô kritikáival lehet még a legaktuálisabb és -rugalmasabb a könyvkultúra reprezentációjában.
Végül számba kell vennünk a könyv legújabb, egyben legígéretesebb fórumát, az internetet is. A legjellemzôbb megjelenési formák: online könyvesboltok, keresôrendszerek, könyves lapok internetes változatai, speciális internetes folyóiratok. Két könyvkereskedô rendszert emelnénk ki: az Index című internetes hírlapét, illetve a www.konyvkereso.hu weblapon található Könyvkeresôt: mindkettô viszonylag teljes adatbázist kínál a legfrissebb kiadványokból. Alkotói nevek, könyvcímek, tárgyszók alapján könnyűszerrel megtalálhatunk és megvásárolhatunk konkrét köteteket, ez a rendszer azonban nem támogatja a hagyományos böngészô módszert, nem is erre lett kitalálva. Az online könyvesboltok weblapjain, esetenkénti sikerlistáiban és tájékoztató háttérmagazinjaiban több információt is talál a kalandozó természetű könyvvásárló. A fentebb említett Új könyvpiac internetes változata is viszonylag frissen közli a kiadók aktuális kínálatát; a nagyobb kiadók többnyire külön honlapot működtetnek, amelyeken a friss és a régebbi kínálat áttekinthetô, fülszöveg terjedelmű információkkal párosítva. És szót kell ejteni a nagyobb könyves webkikötôkról, például a Startlapéról (www.konyv.lap.hu), melyek csokorba fogják a könyves honlapokat. Az internet könyves fórumaira azonban az információadás és -felhasználás új technikái érvényesek: kevés híranyag, bôséges tételrôl, inkább horizontális (felületi), mint vertikális tájékozódást téve lehetôvé. Ám az internet, ha arra használják, amire a legalkalmasabb: hogy a tradicionális vásárlást megelôzôen sehol máshol ilyen átfogóan és gyorsan nem beszerezhetô információkkal gazdagítson bennünket, akkor új pillére lehet a könyvkultúráról való tájékozódásban is.

Jókai, a listavezetô

Gereben Ferenc A szép új világ foglyai című tanulmányában (Magyar Nemzet, 2002. április 20.) adta közre a 2000 ôszén, ezerfôs minta alapján végzett olvasásszociológiai felmérésének eredményét. A vizsgálat során kiderült, hogy a nyolcvanas évek közepén mért állapotokhoz képest a tizennyolc éven felüli olvasók aránya hatvannégy százalékról negyvenkilenc százalékra, a rendszeres (havi átlagban legalább egy könyvet) olvasóké 19-rôl 12 százalékra csökkent. Magyarország olvasási lejtôje korábban is és most is nyugat–keleti irányúnak bizonyult. A fôbb választóvonal a Duna, ettôl keletre az átlagosnál valamivel kevesebbet, nyugatra pedig többet olvasnak az emberek.
Lényegesen kedvezôbb képet mutatott Magyarország határain túl 1998–2000 között végzett felmérés. Erdélyben és Kárpátalján a felnôtt magyarok 65–70 százalékát, Szlovákiában és a Vajdaságban 60–60 százalékát találták könyvolvasónak. A nyugat–kelet lejtô a határon túl eltérô módon alakult: a kevésbé modernizálódott keleti térségek (Erdély és Kárpátalja) tradicionális értékredjének szellemi talaján nagyobb aktivitás tapasztalható, mint a modernizáltabb felvidéki és délvidéki magyarság körében.
Magyarországon nemcsak menynyiségi visszaesés mutatkozik, hanem minôségi is. Másfél évtized alatt a huszadik századinál régebbi (romantikus és realista) klasszikus irodalom olvasottsági aránya tizenhat százalékról hatra csökkent, a szórakoztató irodalom aránya pedig harmincötrôl negyvenkét százalékra emelkedett. Nôtt az ismeretközlô könyvek iránti érdeklôdés. Ha ezeket a tendenciákat összevetjük a határon túli magyar olvasókra vonatkozó adatokkal, kiderül, hogy a kalsszikus irodalom különbözô válfajait inkább határon kívül, a tömegirodalmat pedig fôleg határon belül részesítik elônyben. A kisebbségben élôk körében tehát kedveltebb az értékes irodalom, és erôsebb a hagyományôrzô attitűd.
A hazai olvasóközönség ma jóval több amerikai irodalmat olvas: a nyolcvanas évek közepéhez képest ennek aránya hétrôl harmincegy százalékra emelkedett. A kisebbségben élô magyarok viszont sokkal több magyar, mint amerikai szerzôt olvasnak. A magyarországi sikerlista az ezredforduló új kulturális tudatállapotának lenyomata, amely már csak nyomokban ôrzi a nemzeti és nemzetközi klasszikus hagyományt, állapítja meg Gereben Ferenc. Ha viszont a határon túl preferált íróneveket összevetjük a magyarországiakkal, a legszembetűnôbb talán az, hogy értékvilágukban inkább hasonlítanak a hatvanas évek, mint az ezredforduló magyarországi népszerűségi listájához. A határon túl még Jókai vezet.

Copyright© Európai Utas-2002