A Mura menti térségre is jellemző a Közép-Európában általában létező nemzeti és nyelvi sokszínűség, ami mintegy másfél ezredes történelmi folyamaton alapszik.
Eltekintve annak boncolgatásától, hogy a 10. században milyen volt a mai Muravidék konkrét etnikai képe, megállapíthatjuk, hogy a 13. század végére már kialakult a magyar-szlovén, illetve szláv nyelvhatár, amely gyakorlatilag máig hasonló formát tükröz.
A magyar és a szlovén közösséghez tartozók viszonylag jól megfértek egymás mellett, azonban etnikai szempontból nagyobb méretű keveredésről a két nemzet tekintetben nem beszélhetünk.
Ez nem jelenti, hogy nem voltak közvetlen kapcsolatok a nem azonos etnikumú falvak között, hanem arra vonatkozik, hogy a viszonylagos, főleg házasságok révén bekövetkezett „keveredés” nem bontotta meg a nyelvhatárt.
*
Megállapítható, hogy az I. világháborút megelőző időszakban a más nyelvű faluba került házastárs rendszeresen alávetette magát környezetének, anyanyelvét már saját gyermekeivel sem mindig beszélte, így – legfeljebb két generáció után – az utódok teljesen beolvadtak a magyar vagy a szlovén falusi környezetbe.
A folyamatra azért érdemes odafigyelni, mert a későbbiek során, a 20. század második felében, térségünkben ez nem így történt, történik, mert a legtöbb esetben a kisebbségi közösséghez tartozó – esetünkben a magyar házastárs – vetette magát alá környezetének.
*
Mivel magyar nyelvterületen korábban egyöntetűen, de ma is még nagy gyakorisággal – még szakmai berkekben is – a Mura mentén élő szlovénokat vendnek nevezik, fontos e megnevezést valamennyire magyarázni, hiszen annak a nemzeti tudat állapota szempontjából fontos szerepe van:
- A Mura mentén, azaz a történelmi Vas és Zala vármegyékben élő szlovén közösség a 19. század közepétől önmagát kulturális-nyelvi vonatkozásban a szlovén nemzet részének tekinti.
-Az említett közösség „eredetkérdésének” vizsgálatától eltekintve megállapítható, hogy mintegy ezer esztendős kötődésük következményeként a muravidéki szlovénok erősen kötődtek a magyar államhoz, azaz 1920 előtt hungarusz-tudatúak voltak. Nyelvi különbözőségük mellett csak néhány ismérvet lehet felsorolni, amely a 20. század elejéig differenciálta a közösséget a nyugat-magyarországi életmódtól, szokásoktól és sajátosságoktól. Nyelvi kötődésük, amely a szlovén nyelvjárások egyik legsajátosabb változata (sok magyar és német szóval vegyítve), rendkívül erős volt, és – különböző 19. századi felmérések szerint – a magyar nyelvet a szlovén etnikumnak legfeljebb a 10%-a bírta.
-A stájerországi szlovénokkal ápoltak némi kapcsolatot, azonban annak távolról sem volt akkora jelentősége, mint amekkorát annak manapság némely szlovén szakemberek tanúsítanak. Az viszont bizonyítható, hogy szerves részét képezték a szélesebb nyugat-magyarországi régió gazdasági, kulturális és infrastrukturális vérkeringésének.
- Hipotézisként szokjuk emlegetni, hogy a Mura mentén élő, ma magát egyértelműen szlovénnak valló közösség – a délszláv népcsoportok általános jegyei mellett – a nyugati szlávságra jellemző ismérveket is magán viseli, nyelvi és néprajzi tekintetben egyaránt.
-Az I., majd különösképpen a II. világháború után a délszláv hatalom minden eszközzel rájátszott arra, hogy a Mura mentén élő szlovén közösség felejtse el magyar kötődését, ne rokonszenvezzen a magyar kultúrával.
-A 20. század utolsó harmadában nemhogy a Mura mentén élő szlovén közösség magyar kötődését nem hangoztatja senki, de még a magyar kultúrát és a magyar nemzetet is valamennyire elmarasztalják.
*
A két világháború közötti időszakban a kisebbségi státuszba kényszerült muravidéki magyarságot erőteljes nemzeti elnyomás és számos beolvasztási kísérlet érte. Ettől függetlenül megállapítható, hogy a közösség nemzettudata, kulturális identitása a mintegy két évtized során nem tört meg.
A II. világháború időszakában számos eseményre került sor, ami tovább bonyolította a helyzetet. Ennek egyik megnyilvánulása abban keresendő, hogy a két világháború közötti időszakban a földreform során a Lendva-vidékre telepített, az Isonzó völgyéből és Isztriából származó telepeseket a sárvári internálótáborba szállították. Ezt közvetlenül a háború után az új partizán hatalom megtorolta, és azonos számú magyar nemzetiségű polgárt hurcoltak el stájervidéki gyűjtőhelyekre.
*
A muravidéki magyar közösség nemzettudata szempontjából a 20. század negyvenes éveinek végétől drasztikusan romlott a helyzet.
Akkoriban, főleg a II. világháborús események hangoztatása miatt, szégyenletes volt magyarnak lenni a Muravidéken. A kis lélekszámú közösséget ért nemzeti jellegű megkülönböztetés, a vasfüggöny „leereszkedése” és egyéb hatás révén az ötvenes évekre a muravidéki magyar közösség életében értékrendszerváltás következett be, aminek következményeként egyre erőteljesebb nemzettudat-zavarok jelentkeztek.
A 20. század második felére vonatkozó identitásvállalás szempontjából fontos hangsúlyozni, hogy a muravidéki magyarok 50 év alatti korosztályának mintegy 50%-a vegyes házasságban él, ami rendkívül magas arány, talán legmagasabb a Kárpát-medencében kisebbségben élő magyar közösségek között. Az ilyen házasságból kikerülő gyermekek túlnyomórészt (75-80%-ban) szlovénnak vannak nyilvánítva.
*
Arról nem készült eddig átfogó felmérés, hogy a vegyes házasságok ennyire magas arányának a Muravidéken mi az oka, azonban a különböző kutatások arra engednek következtetni, hogy a 20. század hetvenes éveitől divattá vált a magyarság körében, hogy a többségi nemzet tagjai közül választ az illető házastársat.
A döntést nyilván számos tényező befolyásolta, azonban mindenképpen megállapítható, hogy a II. világháború utáni időszakban sokan presztízsként értékelték a „lehetőséget”, ha valakinek „sikerült” a többségi nemzetből házastársat választani.
*
A vegyes házasságok nagyobb arányú megjelenését a hetvenes évektől nagymértékben befolyásolta a közismert jugoszláv „testvériség-egység” eszmerendszer mögött megbúvó, különböző hatósági taktikákra épülő hatás.
A kétnyelvű oktatás is például ezek közé sorolható, amelynek keretében „egyenrangú és egyforma elveket hirdető” társadalom formálódott, ahol formálisan a magyar nemzetiség és a magyar anyanyelv vállalása adva volt, csak mivel „amúgy is mindegy, hogy ki milyen nyelven beszél”, az anyanyelven való kommunikálást a magyar nemzetiségűek „az egyszerűség kedvéért” szívesen mellőzték.
*
Ha az említettek mellett azt is szem előtt tartjuk, hogy az ötvenes években, különösképpen az 1956-os magyar forradalom előtt, a muravidéki magyarság szemszögéből nézve nem volt túlságosan kecsegető a szovjet érdekszférához tartozó anyaország fele tekingetni, még kevésbé azzal azonosulni, akkor érthető, hogy – objektíve – miért terebélyesedett el olyannyira a vegyes házasságok aránya a Muravidéken.
A vegyes házasságok a jugoszláv érában szinte kívánatosak és divatosak voltak, ami a nemzeti identitás szempontjából gyökeresen megváltoztatatta a korábbi állapotokat.
*
Fontos megállapításnak tekinthető, hogy a Mura mentén élő közösségek közötti nemzeti-nyelvi kapcsolatok a 20. században leginkább a különböző politikai döntések függvényében alakultak, illetve értékelődtek át, ami – a magyar kultúra és a nyelv folyamatos presztízsvesztése révén – a magyar közösség szempontjából leginkább negatív következményekkel, másodrendű szerepkörrel járt.
Manapság a kettes vagy többes kötődés viszonylag gyakori jelenségnek számít a Muravidéken, azonban a magyar jelleg egyenrangúságáról nem beszélhetünk.
*
A Mura mente peremvidéknek számít, egykor is ez volt rá a jellemző, és e tekintetben a helyzet a 20. század különböző viszontagságai közepette sem változott jelentősebben, inkább csak bonyolódott. Bizonyos mértékig kivételt képezett a dualizmuskori Alsólendva szerepe, valamint a legutóbbi időszak.
Szlovéniára a 20. század hetvenes éveitől az ún. pozitív diszkrimináció elvére alapozott nemzetiségi politika volt a jellemző, most azonban már akad politikai erő, amely az elért normarendszer csökkentésre törekszik, és ennél az uniós értékrendre hivatkozik.
Fontos azt is megjegyezni, hogy a kilencvenes évek elején, a szlovén önállósulási folyamat során, az akkori politikai elit ígéretet tett, hogy a nemzetiségi jogok elért szintjén nem változtat, azt lehetőség szerint tovább gyarapítja.
*
Az ún. pozitív diszkriminációra épülő szlovéniai kisebbségvédelmi modell jellemzői:
a szlovéniai paradigmaváltás okai a hatvanas években (a határon túli szlovén közösségek érdekében alkalmazott lobbizás; a demokratikus folyamatok magasabb szintje a többi, egykor jugoszláviai tagköztársasághoz viszonyítva; „politikai tőkecsinálás” stb.)
az 1974-es alkotmány jellege, jelentősége (1. három precedens értékű rendelkezés: a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek létrehozása, 2. az őshonos nemzeti kisebbségek államalkotó tényezővé minősítése, 3. az ún. külön-jogok állami pénzelése)
az alkotmányos rendelkezések meghatározott (autonóm?) terültre vonatkoznak
az elfogadott jogi normarendszer „megkésettsége”
az elvi jogok gyakorlati megvalósításnak nehézségei
a rendszer tényleges értéke (tájékoztatás, kultúra, értelmiség kibontakozása stb.)
a nyolcvanas évek és a rendszerváltás időszakának kisebbségi jogi fejleményei (szimbólumok használata, parlamenti képviselet, nemzeti tanácsok létrejötte)
*
Említésre méltó, hogy Szlovéniában még mindig jelentős feszültséget okoz a II. világháború után – főleg gazdasági migrációként – a ma független ország területén állandó jelleggel letelepedő, különböző délszláv közösségek kisebbségi státusának a rendezése.
A kis lélekszámú (pld. Muravidéki) és milliós nagyságrendű nemzeti kisebbségek, valamint legalább annyira a térségben élő ún. többségi nemzetek szempontjából – véleményem szerint – egyaránt fontos lenne, hogy Közép-Európában a következő esztendőkben létrejönne valamilyen „belső” jellegű kisebbségvédelmi modell, amely részben feloldaná és orvosolná azokat a feszültségeket és konfliktus-gócokat, amelyek zömében a 20. század torz szüleményei (negatív példák az elmúlt esztendőkben).
Az általános szlovén identitás – a külső szemlélő számára, mindenképpen a magyarnál (itt a magyarországi magyar tudatra gondolok) erősebbnek, kifejezőbbnek tekinthető.
*
A muravidéki magyar közösség nemzeti-kulturális identitásának állapota szempontjából fontos következtetések:
A politikai mozgástért nem tudtuk elégé kihasználni – a szocialista reflexek, negatív sztereotípiák kihatása (állami és önkormányzati szinten egyaránt, belső konfliktusok, személyeskedések, ami a kis közösségre még inkább jellemző)
A létszámunk messze a kritikus pont alá csökkent, magyarlakta vidékről nem beszélhetünk – okok: a történelmi események, a vegyes házasságok, kétnyelvű oktatás, a „felfelé asszimilálódás” jelensége stb.
*
Megoldások (?)
- a viszonylag kedvező szlovén-magyar államközit lehetőségekből származó adottságok
- a régióban gondolkodás tudatosítása: az EU nem annyira országok mint inkább régiók Európája
- a magyarok téves megítélésnek feloszlatása – az oktatás segítségével
- a magyarországi oldalon is szükség lenne teljesebb informálásra – számos téves és torz információ köröz
- saját erőnkben kell bízni, és ennek érdekében össze kell fogni (Muravidék ilyen tekintetben még sajnos nagyon távol van a magyarországi régiótól, pontosabban: teljesen más irányba kacsingat – a nyitás Zala és Vas megyék részéről jobban észlelhető
- nem szabad kisebbségi magyarságban gondolkodni
- a muravidéki magyarság megmaradásának egyik esélye a közvetítő szerep (informatika, fordítás, kultúra turizmus), a Mura mente nem az iparával vagy a kimagasló mezőgazdaságával fog kitűnni, hanem az ún. szekundáris lehetőségek felismerésével
- a nemzetiségnek minőségében is el kell térni a többségi közösségtől (pozitív értelemben), hogy feltekintsenek rá – ezzel nőhet az elmúl évtizedekben elveszített magyar nyelv és kultúra presztízse
Sásköpeny és aranycsipke
A Párizsi Magyar Intézetben is bemutatták azt a nagy sikerű viselettörténeti kiállítást, amely először a Közép-európai Kulturális Intézet galériájában volt látható tavaly januárban. A Nemzeti Múzeum gyűjteményéből válogatott XIX. századi litográfiák a korabeli Magyarországon, Horvátországban, Szlavóniában és Bukovinában élő különféle népcsoportok és társadalmi rétegek viseletéről adnak képet.
...
